A második napunk, vagyis a kedd tartogatta a nagy meglepetést, azaz, mi is lesz pontosan a feladatunk. Min kell három különböző nemzet hét különböző szakterületéről érkező tíz diákjának egy évet együtt dolgoznia? Egyáltalán mi sülhet ki ebből?
Ami a középkori királyi várból megmaradt.
Marten During, a CVCE kutatója tolmácsolta délelőtt a megbízó kérését, aki korábban a programnak helyet adó Radboud Honours Academyn dolgozott. A feladatunk, mint kiderült CVCE gondozásában lévő digitalizált történeti gyűjtemény elérhetőségének, kutathatóságának fejlesztése. Egészen pontosan: 'Develop a conceptual model for a user friendly enhanced publication (ePublication)'. A rossz az, hogy ezt igen tágan lehet értelmezni, a jó, hogy nagy a mozgásterünk.
A hinta, ami nem mozog többé, mert nincs aki ráüljön, vagy meglökje. 1944. február 22-én az itteni iskola udvarára hullott az első bomba. A Szövetségesek véletlenül bombázták porig a várost, összekeverték egy közelben lévő német várossal.
Amit az első nap programjából kihagytam, az a Munteán László professzor által vezetett városnézés volt. László két éve tanít a Radboud egyetemen és úgy tűnt, hogy jobban ismeri a várost, mint a régóta itt élő hollandok. Sokkal jobban! Az ókortól a második világháborún át a legújabb városbővítési tervekig megismertük a város történetét kiegészítve rengeteg építészeti, film- és kultúrtörténeti dologgal. László szavait követve még a holland kollégák is új szemmel néztek a városra.
Gördeszka és üldögélő-kergető
Visszatérve a keddi napra, délután Oosterbeekbe utaztunk megnézni az Airborne Museumot. Nekem erőst vegyes érzelmeim voltak a megtekintés után. Egyrészt egyszerűen lelkileg nehéz volt befogadni a ruhák, tárgyak, gépfegyverek, kések szinte tapintható történelmét, történetét. Másrészt az alagsorban kialakított szagos-hangos-látványos, a háború élményét közvetítő, nem is tudom, "kalandösvény" inkább csak érthetetlenül érzéketlennek tűnt. Az egyik emelet tematikája viszont, ahol három testvér történetét mutatták be a naplójuk és a háború idejéről megmaradt tárgyaik segítségével, nagyon tetszett.
A hegedű az adományozó édesapjáé volt, aki sokat játszott rajta. A háborúban bombatalálat érte a házukat, visszatérve megtalálták a hangszert darabokban. Az apa soha többé nem vett hegedűt a kezébe. A fia viszont összeragasztotta a darabokat és a múzeumnak adományozta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése