Negyedik és ötödik nap

Ez tulajdonképpen már egy post-bejegyzés, mivel szombat délután szerencsésen hazaértünk a napsütötte Magyarországra. De azért a csütörtöki és a pénteki napokról még röviden beszámolok, annál is inkább, mert ezen a két napon dolgoztunk úgy istenigazából.

A csütörtök délelőtt egy nagy kérdés és több alkérdés kiötlésével telt. Három csoportra oszlottunk, így a munka is hatékonyabb volt és mindenki orientálódhatott egy kicsit a saját érdeklődési vagy szakterülete felé.

Itt reggeliztünk

Ebéd után (amit szokás szerint a menzán költöttünk el és ami azért messze meghaladja a "menza" fogalmát) pedig munkatervet írtunk csapatonként. Vacsora előtt még egy nagy feladatunk volt, elkészíteni a másnapi prezentációt a koordinátorok részére. A ppt. vs. prezi harcból nem kis támogatásommal az utóbbi került ki győztesen.

A kérdés, ami foglalkoztatni fog minket egész évben

A péntek délelőtt a RemDoc, vagyis a Rembrandthoz köthető írott forrásokat publikáló oldal megismerésével telt. 9 egyetemistával tesztelték a keresőprogramot, hogy optimalizálják a kutatást a rengeteg, sokszor kézzel írt eredeti irat között.

Egy hajdani középkori városkapu ma itt sufniként üzemel. Viszont még mutatja az egykori utcaszintet.

A délutáni prezentáció kifejezetten jól sikerült, volt időnk alaposan átbeszélni a dolgokat, a koordinátorok nagyon elégedettek voltak. Lefelé a lépcsőházban megállapítottuk, hogy egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen kerekre sikerül a heti munka lezárása. A búcsúsöröket a Cultuurecaféban ittuk, ami egész héten a legbiztosabb támaszpontunk volt kávé és tea tekintetében.

Másnap természetesen szemerkélt az eső búcsúzásképp, de engem azért ez nem riasztott el, hogy megfogadjam, egyszer még visszajövök Nijmegenbe.

Harmadik nap

Ma délelőtt már igazán dolgoztunk. Volt másfél óránk, hogy kiderítsük, mi is tulajdonképpen az enhanced publication, vagyis értéknövelt publikáció. Meg igyekeztünk valamiféle problémát kreálni a feladatból, hogy tudjuk, mit kell megoldani. Hát nem egyszerű, a dolog kulcsa minél több hasonló publikációs felületet tanulmányozni (például nagy büszkeséggel mutattam a hollandoknak a Köztérképet), nagyon alaposan megismerni a CVCE gyűjteményét és nagyon türelmesen és együttműködően dolgozni.

Mert jóformán mi magyarok sem ismertük eddig egymást, a hollandok is nagyrészt itt találkoztak először, nem beszélve a nyelvi különbségekről.

Ezek vagyunk mi:

De minden újdonság ellenére szerintem jól ment az első megbeszélés.

Még délelőtt indultunk el biciklivel Groesbeekbe. Mert hát mindenhova biciklivel megyünk, előző reggel az esőben, követve a hollandok példáját, fél kézben az esernyőnkkel tekertünk.

Fantasztikus élmény volt, rengeteg erdőben vezetett az út meg téglás előkertes házak között, ilyesmi volt

De persze élőben még ennél is jobb. Ha valami nagyon fog innen hiányozni, az az itteni kerékpáros kultúra.

Csakbiciklis utca

Ennyi

Groesbeekben egy másik világháborús múzeumot néztünk meg, de ennek a tematikája a felszabadulás köré épült. Számukra ez igazi szabadságot jelentett, a kiállítás végigvezetett minket a háború borzalmaitól a felszabadítás eufóriáján keresztül a konszolidációig. Döbbenetes a kontraszt a felszabadulás magyarországi és itteni fogalma között.

A múzeum után néhányan a holland koordinátorral, Antallal (igen, tényleg magyar keresztnevet kapott!) meglátogattuk a kanadai katonai temetőt a közelben.

A nagykereszt pedig legnagyobb meglepetésemre a pontos mása volt a solymári brit katonai temető keresztjének. Sőt az összes sírkő, az elrendezés is azonos volt, gondolom, nem véletlen.

A legfiatalabb elhunyt katona

Estefelé még tettünk egy sétát a városban, nagyon szerethető hely, változatosan és harmonikusan épül fel az épített és a természetes felületekből, jó itt.

Második nap

A második napunk, vagyis a kedd tartogatta a nagy meglepetést, azaz, mi is lesz pontosan a feladatunk. Min kell három különböző nemzet hét különböző szakterületéről érkező tíz diákjának egy évet együtt dolgoznia? Egyáltalán mi sülhet ki ebből?

Ami a középkori királyi várból megmaradt. 

Marten During, a CVCE kutatója tolmácsolta délelőtt a megbízó kérését, aki korábban a programnak helyet adó Radboud Honours Academyn dolgozott. A feladatunk, mint kiderült CVCE gondozásában lévő digitalizált történeti gyűjtemény elérhetőségének, kutathatóságának fejlesztése. Egészen pontosan: 'Develop a conceptual model for a user friendly enhanced publication (ePublication)'. A rossz az, hogy ezt igen tágan lehet értelmezni, a jó, hogy nagy a mozgásterünk.

A hinta, ami nem mozog többé, mert nincs aki ráüljön, vagy meglökje. 1944. február 22-én az itteni iskola udvarára hullott az első bomba. A Szövetségesek véletlenül bombázták porig a várost, összekeverték egy közelben lévő német várossal.

Amit az első nap programjából kihagytam, az a Munteán László professzor által vezetett városnézés volt. László két éve tanít a Radboud egyetemen és úgy tűnt, hogy jobban ismeri a várost, mint a régóta itt élő hollandok. Sokkal jobban! Az ókortól a második világháborún át a legújabb városbővítési tervekig megismertük a város történetét kiegészítve rengeteg építészeti, film- és kultúrtörténeti dologgal. László szavait követve még a holland kollégák is új szemmel néztek a városra.

Gördeszka és üldögélő-kergető

Visszatérve a keddi napra, délután Oosterbeekbe utaztunk megnézni az Airborne Museumot. Nekem erőst vegyes érzelmeim voltak a megtekintés után. Egyrészt egyszerűen lelkileg nehéz volt befogadni a ruhák, tárgyak, gépfegyverek, kések szinte tapintható történelmét, történetét. Másrészt az alagsorban kialakított szagos-hangos-látványos, a háború élményét közvetítő, nem is tudom, "kalandösvény" inkább csak érthetetlenül érzéketlennek tűnt. Az egyik emelet tematikája viszont, ahol három testvér történetét mutatták be a naplójuk és a háború idejéről megmaradt tárgyaik segítségével, nagyon tetszett.

A hegedű az adományozó édesapjáé volt, aki sokat játszott rajta. A háborúban bombatalálat érte a házukat, visszatérve megtalálták a hangszert darabokban. Az apa soha többé nem vett hegedűt a kezébe. A fia viszont összeragasztotta a darabokat és a múzeumnak adományozta.

Első nap

Öten érkeztünk a hollandiai Nijmegenbe Magyarországról a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, Adolf Adrienn, Bognár Zsófia, Hrecska Renáta, Köcsky Réka, jómagam Huszthy Zita és a kísérőink Almási Zsolt és Ódor Mónika. Ezen a héten az IRUN Excellence Programme résztvevőiként öt holland diákkal fogunk együtt dolgozni az itteni Radboud egyetemről, akikkel hétfőn találkoztunk először.

Ebben a tanévben háromszor egy hetet töltünk együtt, az elsőt itt, Nijmegenben, a másodikat Luxemburgban a Centre Virtuel de la Connaissance sur l'Europe (CVCE), a megrendelő központjában és aztán egyet Budapesten.

A pontos feladatunk csak kedden derült ki, de arról a következő posztban írok.

Először jöjjenek az első nap tanulságai, élményei.

Hollandiában végtelenül sok bicikli van. Tijmen, az egyik holland diák szerint több, mint lakos. Én elhiszem neki.

Hogy tényleg Hollandiából jönnek a legtöbben Szigetre az is igaz lehet, ez itt Nicky, az egyik csoporttagunk karja, de este az étteremben egy pincérlányon is kiszúrtam a karszalagot.

Ez pedig Laurie karja, szintén csoporttag, Erasmus-ösztöndíjjal Budapesten tanult egy fél évet, a karkötője egy magyar designer munkája.

Antal és Iris a holland koordinátorok az írott történelmi források digitalizációjáról tartottak előadást. A tanulság itt, ahhoz, hogy digitalizálj egy könyvet, tönkre kell tenned. Vagyis le kell szedni a borítóját és egyenként leválasztani a lapjait. Az információt kinyered belőle, de megszűnik könyv lenni.

Ez itt az egyetem, elég szürke és monumentális, de vannak nagyon barátságos részei.

Zsolt, aki a Pázmány Angol Tanszékének vezetője egy szemináriumot tartott még nekünk hétfő délután, címe, a történelem filozófiája. Mi se gondoltuk volna, hogy egy ilyen témába így bele lehet mélyedni, de 2 és fél órán keresztül teljesen lekötött minket, hogy megválaszoljunk magunknak olyan kérdéseket, mint például, vége van-e a történelemnek, a történelmet a történészek írják-e, lehet-e történelmet hazudni?

Este a program nyitóvacsorája után úgy estünk be az ágyba, fáradtan, de eléggé kíváncsian a másnapi korai keléshez.